#241.

by

Pénteken valahogy minden összejött, ami jellemző, ha az embernek programja van. Nem sokkal dél után már eljöttem az irodából, hisz pénteken úgyis rövidebb napunk van, no meg akartam még kicsit pihenni a koncert előtt. Ez végül nem jött össze, mert ideges voltam, és nem is alaptalanul, valószínűleg tudat alatt sejtettem, hogy a dolgok össze fognak kuszálódni. Kezdve, hogy a vonatunk majdnem egy órás késéssel futott be, aztán a kombínó naná hogy nem áll meg a Margit-hídon, a 26-os busszal meg sikerült egy megállóval többet menni... Sebaj, nyolc előtt tíz perccel befutottunk a Szabadtéri színpadhoz, és még nem is kellett sokáig sorba állnom a jegyekért, csak szépen megmondtam, hogy ki vagyok illetve a cégnevétaholLizadolgozik, révén általuk volt lezsírozva a dolog, és már robogtunk is be Adrossal, a lehető legjobb helyek egyikére, hogy egy szuper Magna Cum Laude koncertet élvezhessünk végig.

És tényleg az volt, leszámítva az "előzenekart", Mező Misi húgát, akinek valóban jó hangja van, de a dalválasztások terén borzasztóan mellényúlt. A fiúk viszont zseniálisak voltak, több számuk a saját, megszokott hangzásban csendül fel, aztán csatlakozott a katonazenekar, akik adtak egy nagyon különleges hangulatot az estének. Nem beszélve a homokművészről, aki három dal alatt is csodálatos képeket alkotott, naná hogy a dalszöveg mintájára. Hihetetlen.

Hazafele persze nem is mi lettünk volna, ha nem késsük le az utolsó vonatot, úgyhogy utólag is hálát rebegek barátnőm bátyjának, amiért feljött értünk és hazavitt (bár ez így volt tervbe véve, mert fel voltunk készülve minden eshetőségre).

Egy szóval a péntek este FER - most figyelj - GETEGES volt. (: