Elég régóta terveztem már, hogy beiratkozom a Cervantes Intézet könyvtárába (gyakorlatilag pont egy éve írtam az egyik fórumra, hogy egy hét múlva már tag leszek, aztán tessék...), úgyhogy gondoltam üsse kavics!, ma végre rá is szánom magam és túlesek rajta.

Kezdjük azzal, hogy már odajutnom sem volt egyszerű, pedig tök jó helyen van, a Vörösmarty utcában, szinte ahogy felérsz az aluljáróból. Na oké, ugye a Deákon fut össze mindegyik metró, meg az is megvolt, hogy az 1-eshez a lépcsőn felérve kell elkanyarodni, de melyiken? Tiszta sor volt, hogy a térre vezetőnél menjek fel, erre nem elkanyarodom a másik felé, mert hát ott van a kék metró, akkor miért ne lenne az egyes is ott? Hát azért, mert hülye vagy, korholtam magam, és jöttem szépen vissza, végre a jó irányba. De a lényeg, hogy odataláltam, de azért az aluljáróból felbillegve szintúgy elindultam az ellentétes irányba, pedig tisztán megvolt az emlék, mikor Fannival még anno, főiskolás éveink hajnalán az óráinkat ellógva az intézet spanyol zászlai mellett díszpózolgattunk, mert annyira jó poén (nem volt az ^^).

De mindegy, hát ott vagyok, betolom azt a kurva nehéz kaput, majd kérdem a portást, hogy ez itt balra a könyvtár? Bólint, én meg boldogan libbenek tovább és már gügyögöm is pultnál ülő csajnak, hogy hellóbelló, szeretnék beiratkozni a könyvtárba. Erre rámnéz, és ilyet szól: ¿hablas español? (beszélsz spanyolul)? Szinte láttam magam lassított felvételben, ahogy kigüllednek a szemeim és kipixelesedik a képem, mert hallottam a kiejtésén, hogy itt nincs duma magyarul, ez a nő tetőtől talpig spanyol, nem csak valami magyar fruska, aki a nagy tudásával játssza az eszét. Odacsoszogtam hát hozzá, elég közel, hogy két méteres körzetben még véletlenül se hallja meg senki, hogy milyen gyér a kiejtésem, és válaszoltam egy szerény un poquito-val (egy picikét), ami azért nem fedezi a valóságot, de mikor az ember lányát totál váratlanul éri, hogy hoppácska, itt most nincs telefonos segítség, és neked, tök egyedül kell egy magyarul talán cseppet értő, de rohadtul nem beszélő másikkal kommunikálnod, azért félelmetes.

Szóval tök büszkén - mert újabb akadály győztem le - bezúztam a könytárrészbe, és egy laza másfél órát ellézengtem, bár igazából semmit nem találtam meg azok közül, amiket akartam, de jól elvoltam, pláne mikor a háttérből a La Musicalité/Cuatro elementos című dala szűrődött be, hát akkor megint megmerevedtem egy pillanatra, mert hirtelen fogalmam nem volt, hol is vagyok, talán a mennyben?

Úgyhogy ahogy Jim Halpert mondaná: not a bad day. :)