Azt hiszem, úgy nagyjából hat éve blogolok, ami, hát valljuk be, nem kevés idő. Kicsit úgy érzem, hogy bele is fásultam. Annyiszor ültem a gép előtt és dőltek volna belőlem a dolgok, írtam volna ki mindent magamból, de egyszerűen nem ment. És tudjuk jól, hogy ha valami nem megy, akkor azt nem kell erőltetni.

Most azt mondom: vége, de lehet, hogy holnap már kaparni fogom a falat, mert elvonási tüneteim lesznek a blogolás hiányától (ezt azért erősen kétlem...). Iszonyat nagy segítség volt nekem ez a napló, visszaolvasva régi bejegyzéseket most is nevetek vagy épp sírok, pláne egy-egy olyan poszton, amit igazán csak én értek.

Viszont per pillanat ennyi volt. S hogy hasta luego vagy adiós para siempre lesz a búcsúmondat, azt majd az idő eldönti.