Nem hiszem, hogy volt valaha olyan film, ami annyira megérintett volna, mint a Now is good. Talán ezért is írok róla, mert mióta bő egy hete láttam, azóta mintha minden megváltozott volna bennem és teljesen máshogy látok dolgokat.

A film a 17 éves Tessa történetét mutatja be. A lány több, mint négy éve leukémiában szenved, de most úgy dönt, abbahagyja a kezelést, s megpróbálja élvezni azt az időt, ami még hátravan az életéből. Ebben segítségére van egy - néha létező, néha nem - lista, ami tele van azokkal a dolgokkal, amit még a fennmaradó idejében meg akar tenni. Vannak a listán nagyobb dolgok, mint például a szex vagy a bolti lopás, de akadnak olyan apróságok is, mint megnézni a naplementét/napfelkeltét.

A Most jó elég lassú folyású film, lassan hömpölyög a történet, miközben tudjuk, hogy semmi váratlan nem fog bekövetkezni, senki nem talál majd egy csodálatos gyógymódot Tessa betegségére. Tudjuk, hogy mi lesz a sorsa, valahol mégis reménykedünk, hogy a dolgok másképp alakulnak. Lehet Tessát nem kedvelni, főleg a mozi elején, mert sokszor bután vagy épp ellenszenvesen viselkedik, de azt hiszem, ez teljesen érthető. Nem akarom elhinni, hogy valaki, aki tudja, hogy már nincs sok ideje hátra, állandóan csak mosolyogna másokra, hiába akarja ezt elhitetni velünk filmek sokasága.

A többi karakter is nagyon életszerű, Tessa szülei - apja, aki megszállottan igyekszik megmenteni lányát, s nem tudja elfogadni a tényt, hogy elveszítse; anyja, aki inkább eltávolodott a családtól, mert annyira nem tudta kezelni a dolgokat; az öccse, aki teljesen hétköznapi, s néhol vicces formában kezeli a halál tényét; és Zoey, Tessa legjobb barátnője, aki maga is kap egy igen nagy és félelmetes feladatot az élettől.

Direkt hagytam a végére Adamet, hiszen várhatóan ebben a filmbe is került egy romantikus szál, de az ritka reálisan és szépen lett megírva, akárcsak a fiú karaktere. Nem az a tipikus nagymenő srác, aki beleszeret a beteg és/vagy lúzer lányba a haverjai tiltása ellenére. Megvannak a külső adottságai, hogy ő legyen a legnépszerűbb a környéken, mégis egy egyszerű és szerény fiút ismerünk meg, aki halasztott az egyetemen, hogy apja elvesztése után az édesanyját segíthesse és bulizás helyett egész nap a kertet építi, szépíti.

Imádtam, ahogy Tessa és Adam megismerkedtek, a hosszú csendeket, a közös hegyi jeleneteket, ahogy Adam Tessa listáján az egyik pontot valami hihetetlen frappáns és gyönyörű módon hajtotta végre, úgy, hogy a jelenetet látva meg kellett állítanom a filmet, annyira sírtam. Imádtam, hogy Tessa meg tudott felejtkezni a betegségéről a fiú mellett, hogy mertek együtt álmodni, tervezni. S legfőképpen azt imádtam, ahogy megmentették egymást, mert nem csak Adam adta vissza a lánynak az életét a hátramaradt hónapokra, de Tessa is ezt tette a fiúval.

A csodálatos tájak és a még csodálatosabb zene előtt meg aztán le a kalappal, mert ezek azok, amik igazán tökéletessé tudnak tenni egy filmet a szememben, utóbbi ráadásul annyira megvett, hogy képtelen vagyok nem hallgatni a fiatalok témáját.

Nem mondom, hogy mindenki szeretni fogja ezt a filmet, a kritikákat olvasva is ezt látom, de nem is tudom. Talán ha jó pillanatban talál meg, akkor ad valami olyan varázslatosat, amire soha nem is gondoltál, hogy egy film képes. Hitet. Hogy akkor is lehet jó, lehet jobb, ha nem látod a kiutat. Vagy ha pontosan tudod, hogy mikor ér véget az utad.