by

Ha most elkezdeném visszavezetni a dolgokat, nyilván messzebbre jutnék, mint gondolom, de maradjunk annyiban, hogy ez az egész pech vagy balszerencse sorozat, vagy tudom is én, nevezd aminek akarod kezdődött tegnap, mikor éppen az irodából való indulásom előtt találtak két bombát a Dózsa György út környékén, szóval a Stefánia úttól le volt zárva a Thököly út és nagyjából 40 percbe telt, mire kiértem a Keletiig, aztán még majdnem fél óra, mire a körtérre, ahol megnéztem egy olyan filmet a moziban, ami rohadtul nem érdekelt, egy baráttal, aki odacsődített kérdezés nélkül még valakit, s aki még a film alatt is munkaügyben telefonált, hogy aztán hazafelé a vonat is késsen 20 percet és említett barát a 45 perces várakozási időből 35-öt telefonon beszéljen, mintha én ott sem lennék.

Aztán reggel futok az állomásra, hogy tudjak bérletet venni, mikor is persze bemondják, hogy 60 percet késik a vonat műszaki okok miatt, de hát szerencseeee, hogy az állomás mellett van egy buszmegálló, ahová 7:08-kor be is gördült egy busz, persze a lehető legkisebb fajtából, s már akkor is tele volt, mikor odaért, szóval nem részletezem, mi volt, mire a vonatra várakozók 50%-a megpróbált felfurakodni. Budaörsnél és Pest előtt persze totális dugó, nem beszélve, hogy a hetesen még üldögéltem egy jó háromnegyedet órát, mert reggel ugye agyhalál van a városban.

Szóval a szokásos 7:50 helyett beértem 8:42-re az irodába, de hát maradjunk pozitívak, csak nem tudom meddig még??