Amint letettem a tollat a munkaidő lejártával, kikapcsoltam a telefonon. Nem akarom, hogy elérj, hogy elmondd, hogy sikerült, mert ez mindent meg fog változtatni és tudom, hogy ez önző dolog, de szeretném, ha még legalább ez a péntek délután ugyanúgy telne, ahogy szokott, ha megmaradna nekem az önfeledtség érzése, amikor még nem kell azon aggódnom, hogy a lépésed nem csak a te, de az én és a körülöttünk lévők életét is meg fogja változtatni, és hogy így vagy úgy, de mindenképp elveszítelek, azt az embert, aki mindig átlátott a falaimon; aki egy rezdülésemből tudta, ha baj van; aki addig ismételte, hogy mennyire jó embernek tart, hogy már majdnem el is tudtam hinni és aki az elmúlt három év alatt nővérem helyett nővérem volt.

Tudom, hogy önző dolog, de nem akarok szembenézni a lehetőséggel, hogy elveszítselek.

Ma még nem.