Olyan egyszerű elhitetni magaddal, hogy nem történt meg, vagy legalább nem úgy történt meg. Olyan egyszerű azt gondolni, hogy csak álmodtad az egészet, és nemsokára felébredsz és semmire sem fogsz emlékezni. Olyan egyszerű behunyni a szemed és visszagondolni arra, hogy mi volt akkor, ahelyett, hogy mi van most, de az agyad nem így működik, mert ami akkor volt és most van, az egy egyenes és szabályos vonallal összeköthető, s talán nem logikus lépések és megfontolt döntések sorozata, mintsem inkább a vakmerőség és szabadságvágy és szeretni akarás eredménye, hogy az akkor már nem létezik, de a most fájóbb és valóságosabb, mint azt elviselni képes lennél.

Olyan egyszerű azt gondolni, hogy valaki más vagy, akinek az akkor és a most nem fényévnyi távolságra, csak pár lépésnyire van egymástól, akinél az akkor és a most között nem egy áthidalhatatlan szakadék húzódik, aki az akkortól a mostig tudatosan jutott el, nem csak kívülről figyelte a dolgok történését, azt kívánva, bár részese lehetne a saját életének.