Valamilyen különleges és megmagyarázhatatlan oknál fogva nem megy nekem. Egyszerűen képtelen vagyok a géphez ülni és írni. Nem jön az ihlet, de ha véletlenül eszembe is jut valami, mire odajutok, hogy leírjam, már nevetségesnek tűnik az egész. S igazából tudom ennek az okát is, ami abszolút nem egy eget verő dolog, de mégis mindig szíven üt. Mert tényleg igyekeztem, és csak jöttek és jöttek a szavak, a mondatok, és úgy éreztem, hogy talán sikerülhet összehoznom egy egész értelmes szakdolgozatot a magam módján... aztán kaptam a visszajelzést. Ami csak egy-két apróbb hibára hívta fel a figyelmem, de mégis sikerült elvennie az egésztől a kedvem. Látszik, hogy tipikusan olyan ember vagyok, aki belekezd valamibe, de ha a legkisebb akadály felbukkan, legszívesebben hagyná a francba az egészet. Itt tartok most én. Nem beszélve azon gondolatokról, hogy az én irományomnak a világon semmi értelme. Holott tudom, tudnom kéne, hogy nem így van, mert próbálom telis-tele rakni önálló gondolatokkal... csak aztán rádöbbenek, hogy a többiek mennyivel nehezebb és "jobb" témát választottak, és leforrázva, megszégyenítve érzem magam.

Ezek ráadásul csak a belső gátjaim, amik legyőzésében magamon kívül nem igen számíthatok másra. De ott van még az a rengeteg, rajtam kívülálló akadály, amik gőzerővel próbálják meggátolni, hogy haladást mutassak az írás frontján. Meg tudnám teremteni a megfelelő környezetet, de ahhoz túl sok embert kéne "átmozgatnom" máshová, vagy épp vissza az eredeti helyére, s ezt nem áll jogomban, se képességemben megtenni.

Helyette marad a szenvedés, s persze a kérdés, hogy mindezek után mit is fogok kezdeni az életemmel. Remélem mihamarabb megtalálom a választ.