Rettenetesen élvezném, ha egész álló nap rágódhatnék és sírhatnék azon, hogy mennyire elbasztam elcsesztem a dolgokat, és nem ám most, hanem már hónapokkal ezelőtt. Az áldás&békesség viszont nem akkor, hanem 2010 júniusában, pontosabban ma köszöntött be, és még csak nem is érezném jogosnak, ha ezzel a lendülettel bebújnék az ágyamba, és a fejemet a párnába fúrva bömbölnék. Mert azzal az esélyt venném el a holnapi fontos mérföldkőtől (magyarul záróvizsgától), és az életem egy új szakaszának kezdetétől, amiben - a mostani tanulságot leszűrve - talán már nem követném el ugyanezt a hibát.

S akkor végre nem illenének rám különböző ízes jelzők, mely közül a legtalálóbb az idióta. Mert azt magyarul, spanyolul, németül és angolul is tökéletesen megérti mindenki.