Anno teljesen abban a hitben éltem, hogy dolgozó nőként majd a szociális életem is szép lassan elkezd élénkülni, ami persze baromi nagy hülyeség volt. Nem azt mondom, hogy még annyi időm se jut a barátaimra, mint amikor aktív álláskereső vagy épp fősulis voltam, de azért több se, mint ahogy én azt olyan szépen elképzeltem. Pedig mostanában nagyon rajtam van a mehetnék, mint kutyámon a bagzás, és főleg esténként érzem, miután hazaérek a melóból, hogy baszki de jó lett volna valakivel összefutni és lazulni egyet este...

Így reggel az irodába beérve szinte első dolgom volt, hogy valami jó kis program után nézzek, lehetőleg péntek két óra után, vagy akár a hétvégén. Az eredmény: Könyvek Éjszakája, szombat, Vörösmarty tér. Könyvvásár, Bródy koncert, utcabál. Duna-part, kora este, borozgatás. Szerintem jól hangzik. S lám, a megfelelő embert is megtaláltam, akivel szívesen megosztanám az élményt, mert tudtam, hogy ha éppenséggel nincs más dolga, nem fog nemet mondani. Sőt, bármilyen csóró kikapcsolódási lehetőséget is ajánlottam volna neki, kapva kapott volna az alkalmon.

S jobban belegondolva, mást nem is nagyon akartam volna elcsalni erre az estére, meg persze legtöbbjük nem is érne rá munka/egyéb miatti fáradtság vagy mondjuk kedv hiánya miatt. A görcsösen akarás viszont olyan szépen halt ki belőlem, hogy ez nem tud már zavarni, inkább arra fókuszálom, hogy azok társaságát élvezzem, akik valóban velem akarnak lenni. Nem kényszer a disznótor, basszus.