Az éjjeli szekrény azon fiókjába vagyok elrejtve, amire ez van írva: szükség esetén. Ha rosszra fordulnak a dolgok; ha úgy érzi, ellene dolgozik a világ és minden rajta élő ember; vagy pusztán csak szar a hangulata, egyszerűen kinyitja a fiókot. Mert én mindig ott vagyok, egy olyan ajtó mögött, ami sosincs kulcsra zárva és bármikor ki lehet nyitni. Elővesz. Meghallgatom, támogatom, átölelem, bátorítom, tanácsot adok, vele vagyok. A dolgok aztán rendbe jönnek, az élete talán nem is alakulhatna már jobban. Én pedig ott maradok, a semmi közepén, egyedül, hogy magam kullogjak vissza a kis fiókomba, látva, hogy már nincs szüksége rám. Csak ínség esetén kellettem.

Túl sokan játsszák el ezt velem és túl gyakran. Szóval lehet, hogy ha legközelebb kinyitják a fiókot, én már nem leszek ott. Soha többé.