Elég veszélyes dolog úgy kiviharzani a szobádból, hogy megy a géped, az ajtód pedig tárva-nyitva, mert fennáll az esélye, hogy anyád belép a barlangodba, leül a géped elé, megnyitja a fészbúkodat, és visszatérve azzal fogad, hogy nézd, itt van ez a srác az ismerőseid között, akit a *** - ről ismersz, hát szerintem vele kezdened kéne valamit, nagyon tetszik nekem, helyes és szép a mosolya, na de most komolyan, de nem?
Náh, csak egy átlagos szombatról beszélünk, semmi több.
Ááááááá!!! xDD Ez de rossz!!! Szerencsére anyum nem szokott a gépemhez nyúlni. Ha akar is valamit, akkor mondja, hogy nézzük meg együtt. :D
Enyém is inkább az utóbbit részesíti előnyben, de most valamiért úgy döntött, aktivizálja magát. Mondtam neki, hogy azért csak ne nagyon nyúlkáljon a gépemhez, még olyan dolgot talál, amit nem kéne. :P
kis történetem: anno nagyon elszomorodtam, amikor apumnak elterveztem, hogy karácsonyra megveszek egy extra nagy hmm... azt hiszem, vadászos pia volt. szereti. ellesz vele egész évben, mire elfogy. igen ám, de ott helyben, a boltban, vállamon az utazótáskámmal konstatáltam, hogy nem annyi az ára, mint amennyire én emlékeztem, és bizony 1 vagy 2 ezer is hiányzott hozzá. vagy nem tudok hazamenni az ünnepekre, mert nincs pénzem vonatjegyre sem, vagy apumnak nem lesz ajándéka. iszonyatosan szar érzés volt, hogy még ennyit sem tudok megadni neki. kisebbet vettem, hazacigöltem pestről. az eset nagyon bántott, akkori módszerrel megírtam blogra is: "vacak érzés, amikor még annyira sincs pénzed valakinek, amennyit adni tudsz neki, miközben ő aztán még a lehetetlennél is többet érdemelne. boldog karácsonyt, apu." vagy valami hasonlót, nem tudom már. apum nem olvassa a blogomat, tudott a létezéséről, de nem olvasta, nem tudta hol van... akkor még az ezer éves gép volt otthon, aki, miután megírtam ezt rá, volt kedves lefagyni. méghozzá abba fagyott bele, hogy elkezdte tucatszám megnyitni ezt az egy oldalt. nem vacakoltam vele, mert ki kellett mennem apumnak segíteni, talán fát vágni, ezért elindítottam egy kikapcsolást. mielőtt kimentem volna, még ránéztem: a gép szerintem ki volt kapcsolva. nagyjából egy óra múlva jöttem vissza, anyum ült a gép előtt, potyogtak a könnyei. kiderült, hogy a gép nem kapcsolt ki, és az azzal a megjegyzéssel megnyílt ablakok tucatjai voltak a képernyőn. mondta, hogy már másodszor ült le elé elolvasni, és már megint elsírta magát. előtte délelőtt még veszekedtünk. mondta, hogy reméli, bármennyit is veszekszünk, vele kapcsolatban is így fogok érezni. kikapcsoltam a gépet. apumnak szerintem egyikünk se mondta el azóta sem.
bár szerintem a gép is _tényleg_ ki volt kapcsolva!
Emlékszem a bejegyzésedre ezzel kapcsolatban: rövid, de annál tartalmasabb.
Kicsit olyan ez, mintha valami direkt vezérelte volna a géphez Anyud, hogy ezt a bejegyzést megtalálja. Néha kell, hogy az emberek (akár családtag, akár csak egy ismerős) úgy vegyenek észre valamit bennünk, hogy mi ott sem vagyunk adott pillanatban. Nem tudom, mennyire engedsz teret Anyudnak az életedben, de mintha ezáltal a posztod által kapott volna egy kis betekintést a lelkedbe. És ez láthatóan megindította.
