Nem voltak nagy terveim erre a hosszú hétvégére, egyrészt mert (még mindig) eléggé le vagyok égve, másrészt nem volt kedvem semmihez. És senkihez, teszem hozzá, mert mostanában még magamat is elég nehezen viselem, ezt pedig nem akarom másokból is kihozni.

 Múlt héten egyik nap az irodában M. kicsit számonkérőbben lépett fel velem szemben, és addigra már annyira tele volt a tököm mindennel, hogy megmondtam neki, néha az az érzésem, hogy még azért is én vagyok a hibás, ha egy légy berepül az ablakon. Persze nem vele, vagy a szituval volt a gond, hanem velem, de ezt utána tisztáztuk is, meg hát M. tudja is, hogy nagyon szeretem őt. Nem hiszem, hogy kívánhatnék magamnak jobb kolléganőt.

Anyuval is megtaláltuk azért egymást, hétfő meg kedd este is elég komoly veszekedéseink voltak, nem is megyek bele, hogy min borult el az egész, örülök, hogy túlestünk rajta. Már csak azért is, mert csütörtökön volt a szülinapja, úgyhogy nem akartam, hogy ezt is beárnyékolja a szar hangulatom, helyette szerdán munka után szaladgáltam még Pesten ajándékot vadászva neki és igyekeztem helyretenni magamban a dolgokat. Ez nagyjából sikerült is, meg aztán a lelki fájdalmak helyét átvette a fizikai, mert a sok eszemmel aznap ebben a cipőmben indultam el reggel, amit imádok, de bizonyos kilométernél több gyalogláshoz nem a legmegfelelőbb.

Szóval a négy nap nagyjából kimerült abban, hogy pihentem, kutyát sétáltattam, sorozatmaratonokat tartottam (főként Pretty Little Liars-t, mert igen erős késztetést éreztem, hogy újranézzem az eddigi két és fél évadot, hátha találok jeleket, amik arra engednek következtetni, hogy Toby valóban az egyik főgonosz, amiNEK TÉNYÉN EGYÉBKÉNT MÉG MINDIG NEM TUDOK TÚLJUTNI!), no meg Tominál voltunk, aki pénteken jött haza (VÉGRE) Barcelonából, úgyhogy felmentünk egy páran Pestre, hogy előkészítsük a lakását (én speciel nagytakarítást tartottam, még függönyt is vittem magammal, hogy ki tudjam cserélni, lol), meg összeüssünk neki valami kis IstenHozottJóHogyVégreHazaEvettAFene köszöntést (bár nála a haza ilyen szempontból eléggé relatív). Egyszóval jó kis nap volt.

Viszont a tudat, hogy már csak egyetlen nap választ el attól, hogy hétfő reggel fel kelljen kelnem és munkába mennem, A FRÁSZT HOZZA RÁM.