Hálát adok az égnek, hogy végre túlestem ezen a mai délelőttön is. Unokanővéremmel mentem be a kórházba egy vizsgálatra, és azt hiszem a végén már idegesebb voltam, mint ő.
Persze jó korán elindultunk, habár tízre volt időpontja, de inkább legyünk ott előbb, minthogy elkéssünk. Fél hétkor kelés, zuhany, hajmosás, fogmosás, hajszárítás, öltözés aztán irány az állomás, felszerelkezve pulcsival meg esernyővel, mert be volt borulva, és mi lesz ha esni fog?! Mi lenne? Semmi. Mert nem hogy nem esett, de rohadt meleg volt ma is.

Lényeg: beértünk már kilenc előtt a kórházba, idementünk, odamentünk, leültünk, vártunk. 10kor még mindig semmi, pedig addigra volt beutalónk. A várakozást persze "megédesítették" olyan hozzávalók, mint nyitott sliccű-kikukkanóbránerű bácsika, képembe bámuló vén kujonok, meg összevisszaszurkált-gyomortükrözésre váró emberkék.
Háromnegyed 11kor aztán végre bekerült unokanővérem a dokihoz, miután már azok is rég végeztek, akik utánunk jöttek... És láss csodát, alig fél óra múlva már végzett is, és ráadásul kutya baja sem volt. Hála Istennek. Ez a legfontosabb.

Tegnap meg utoljára voltam a szerkesztőségben. Megint csúcslétszám volt: rajtam kívül két ember... A főszerkesztő kitöltötte a gyakorlat értékelő lapom is, és nagy nehezen, pár óra alatt sikerült is elolvasnom, hogy milyen értékelést írt rólam:

"Nyitott, széles látókörű és elhivatott. Valóban önálló, könnyen tanul, terhelhető. Munkájában igényes és pontos. Stílusa jó és könnyed. Szerkesztői feladatokban is önálló. Megbízható, határidőket mindig tartja. Szakmailag felkészült."

Szóval ötöst kaptam a nyári gyakorlatra, ami azért is szuper, mert ez asszem 8 vagy 10 kreditet ér, úgyhogy jócskán felhúzza az átlagom. Bár tanulmányi ösztöndíjra nem hajazom, mert 4,4 nem leszek. Inkább 4,1 és pont lecsúszok róla.  Jellemző rám.