Az új év első posztja. Nehéz hozzákezdeni.

Hiába, a tegnap napom nem volt túl fényes. A legtöbb embernek a szilveszterről az újrakezdés, az új lehetőségek megnyílása jut eszébe. Nekem viszont csak a múlton jár az eszem, és azon, hogy mit meg nem adnék, ha nem előre 2010-be, hanem vissza 2008-ba mehetnék. Akkor nem jönne elő óránként valamilyen emlék, ami hiába feledhetetlen, mégis fáj, amikor az eszembe jut. Valahol olyan hülyeségnek hangzik az egész, de már elég rég rájöttem, hogy ezen egyszerűen képtelen vagyok túltenni magam, s valószínűleg ez most és a jövőben is hátráltathat majd. Mert ez egész egyszerűen meghaladja az erőmet.

Nem tudom, hány bejegyzés fog még erről szólni, s talán épp ezért jobb is lenne abbahagyni ezt az egészet... csakhogy, ha megtenném, akkor csak még inkább elvágnám magam a régi énemtől, aki annyival, de annyival jobb volt a mostaninál. Erősebb volt, elszántabb, csak a pozitívat látta a jövővel kapcsolatban. Örült minden egyes új napnak, mert tudta, hogy valami újabb kis csoda vár rá.

S, hogy mára ebből mi maradt? Semmi. Ma minden egyes nap végén úgy fekszem le, hogy eltelt még egy nap, s megint egy nappal távolabb kerülök mindattól, ami egyszer tökéletes volt az életemben.

Mégis volt valaki tegnap, aki kirángatott ebből az elkeseredettségből. Laurától a lehető legcsodálatosabb ajándékot kaptam az év utolsó napján, és ezt soha nem fogom elfelejteni, mert akkora boldogság árasztott el engem (minket), amit szerintem 2009 egyetlen napján sem éreztem.

Tehát mégiscsak van miért hálát adnom az elmúlt évben.