A mai napon sikerült totálisan szarul éreznem magam, ami nem kis mértékben a péntek esti bulinak és következményeinek köszönhető, amiket ráadásul nem is én intéztem el magamnak. Látszik, hogy hiába tartasz valakit a barátodnak, és mégis vajmi keveset tud rólad. Mert, ha igazán ismerne, akkor nem hozna ilyen helyzetbe.

Épp ezért, hogy kicsit feljavítsam a lelki világom, a mai napot a pihenésnek és az olvasásnak szenteltem. Volt, mit bepótolnom, és volt mibe belekezdenem. S ami ez utóbbi esik, arra mást nem is tudok mondani, csak hogy: igen. Ennek így KELLETT volna történnie, és így volt megírva valahol, valaki tollából, aki tudta, hogy hogyan illik egy ilyen történetnek végződnie. De, mivel az élet tele van csalódásokkal, még ilyen picike örömök sem sűrűn adathatnak meg az embernek. Ehhez teljes mértékben hozzá vagyok szokva, mert egész életemben így volt, és a jövőre nézve is igen erős érzésem van, hogy így is marad.

Valahogy persze mindig kijutok a bajból, még abból is, amit nem magamnak kevertem. Legtöbbször sikerül olyan embereket megbántanom, akik kicsit sem érdemlik meg ezt, de még mindig azt mondom: jobb egyszer komolyan tisztázni a dolgokat, mint egy sor hazugságot elszenvedni. Túl későn tanultam meg az életnek ezen egyik aranyszabályát, s most ismét itt az idő, hogy igénybe vegyem az őszinteséget és vele együtt az akaratlanul történő megbántást. Az viszont a másik fele, ha valaki nem látja a fától az erdőt, és félreérti a dolgokat. Az ellen sajnos nincs ellenszer.

Az ellen meg pláne nincs, hogy megtanuljak kevésbé halandzsázva és összevissza kanyarogva blogolni.