Csak néha érezné azt, amit én.

Azt a bűntudatot, amit egy-egy ritka, boldog pillanat után érzek.
Azt a gyötrelmet, ami az elmúlt éveket beárnyékolta.
Azt a könnycseppet, ami megállíthatatlanul tör utat magának a nap bármelyik percében.
Azt a félelmet, hogy egy napon rajtam kívül már senki nem fog emlékezni rá.
Azt a rettegést, amit miatt képtelen vagyok továbblépni, bármennyire is szeretnék.

És azt a fájdalmat, amit a puszta emléke jelent. Mert olyan rövid ideig volt az enyém, hogy olykor kételkedem, egyáltalán igaz volt-e...