Az első nap.

Készülök, mert szeretném, hogy minden jól kezdődjön. A hajnali kelés ellenére is pozitív vagyok, és még a havat is tudom értékelni, nagyokat mosolyogva egy hatalmas esés lehetőségén.
A főiskolán találkozom azokkal, akiket már jó ideje nem láttam, és akik valóban hiányoztak, és akinek valóban hiányoztam. Boldog vagyok, nevetek, és úgy érzem, a világ talán nem is lehetne szebb, és minden újra a régi kerékvágásba került. S ekkor, mint a mesében, egyszercsak megjelenik Ő, akiért régen annyira epekedtem, s akinek láttán a gyomrom most is megremeg. A hazafele úton végig magamon érzem a tekintetén, aztán egy óvatlan pillanatban hátrafordulva már sehol sem látom, kiváltva ezzel az első rossz érzést...

Hazaérve pedig, akinek várnia kéne már sose jön többé elém, s aki otthon fogad... az semmire és senkire nem tud gondolni, csakis saját magára. Elkeseredetten belépek a szobámba, leülök az ablak elé, és a könnyeimen át a felhők mögül előbukkanó napot nézem, és csak egyet kívánok: a tavaszt. Hogy a hó eltűnjön, minden virágba boruljon, s a szél fújdogálja a hajam a tavaszi jó időben. Én pedig végre úgy nézhessem a naplementét, hogy közben megint minden tökéletes legyen.