A mai nap a csodák napja. Ezt el kell ismernem.

Kezdve azzal a megvilágosodással, ami a szakdogámmal kapcsolatban ért. Témát változtatok, mert lehet, és most tényleg olyat választottam, amihez KEDVVEL állok hozzá! Ez aztán a nagy szó!

De a másik dolog, ami valamiért sokkal inkább feldobta a napom, megint egy másik országból érkezett. Reggel suli előtt benyomtam a gépet, és a mailfiókomban várt egy levél egy spanyol ismerőstől, amit be kell, hogy valljak, félve nyitottam meg. Nem is tudom, miért, de vele kapcsolatban mindig ez az érzés rohan meg. Aztán kiderült, hogy, mint blogom rendszeres olvasójaként, lenne egy kérése hozzám. Nagyobb meglepetés nem is érhetett volna, és szíves örömest teljesítettem a kérését, miután megküzdöttem a válaszlevél megírásával. (Miért van még mindig az, hogy a spanyolul olvasás-fordítás jól megy, de a mondatösszerakásnál úgy érzem magam, mint egy rakás szerencsétlenség?) S a következő leveléből mik derültek ki? Hát hogy bizony több bennünk a hasonlóság, mint gondolnánk. Kölcsönös pacsit adva egymásnak, én neki a hihetetlenül jó weboldalért, amit készített, ő pedig nekem a photoshoppal való játszadozásaimért, amiben szerinte nagyon tehetséges vagyok (?). De a legváratlanabb fordulat a levél végén következett: édesdrágaspanyolbarátném évek óta megszállott rajongója Malúnak, és hálásan köszönte az ikonokat, amiket róla készítettem.

Ebből is látszik, hogy egy élet se elég arra, hogy megismerj egy embert, és pozitívan csalódj benne. Még, ha megannyi országhatár is választ el benneteket.