Be kell látnom, hogy az 'órákra-való-tisztességes-bejárás-elmélet'-em már nagyon rég megbukott. Sőt, talán sose létezett. Tévedés ne essék, voltam ma benn, pusztán nem végig. Két órát bőven sok volt végigszenvedni, pláne, hogy első gyak után mindenki hazaszivárgott. Én meg a magam 11 órájával majd' másfél órányira voltam a vonattól, tehát időm, mint a tenger. Bevásároltam (müzli, joghurt, gyümölcslé) és ki hinné? El is telt az idő! Vonatra fel, elsuhanás 3 város mellett, és megjöttünk!

Hogy mi is volt a fő célom a korábbi hazajövetellel, hát magam sem tudom. Mármint sejtem, de azt a szót leírni se merem már, annyit koptattam az elmúlt posztokban, és annyira nem esik jól még csak kimondani sem... Ettől függetlenül ma TÉNYLEG aktivizálom/tam magam, és kis előrehaladást mutattam az üggyel kapcsolatban. Lépésről lépésre. Ez lesz a szlogenem, ahogy azt Laura A vitorlás éjszakája-nak főszereplője is mindig mondogatta. Ami valahol vicces, mert nekem az ő helyében eszembe nem jutott volna lassúra fogni a tempót. Épp elég időt vesztegettek el, kereken egy évet! azzal, hogy nem is látták egymást, miután a leányzó fogta magát és elmenekült a problémák elől, ahelyett, hogy együtt szembenéztek volna velük... namindegy. Befogom, mert ha így folytatom, oldalakat fogok zengeni Laura jobbnál jobb történeteiről. Ahogy a hatalmas csalódást okozó spanyol Eurovíziós döntőről se szólok inkább egy szót se.

Helyette inkább megyek és megcsinálom a sült karalábét, és közben megnézem a Soló quiero caminar-t, amit tegnap töltöttem le. Illetve nekiállok megírni azt, amit már képtelen vagyok megnevezni.