Igazából azt hiszem, kész vagyok. Mármint én már totálisan kész vagyok, de ez az írás, ami a kezeim közül kerül ki, nos befejezésre került. Ideje már, tekintve, hogy a mai napot úgy teljes egészében a gép előtt töltöttem, pár órára elbóbiskolva az asztalon, minek következtében az eddigi lábgörcseimet már egy kiadós nyakfájás egészíti ki. Félig vak vagyok, félig süket, az ujjaim gépelnek anélkül, hogy bármiféle értelme lenne már annak, amit írok, az idegi kimerültség meg még nincs is a listán. Mert egyik percben sírnék, a másikban meg úgy érzem magam, mint egy szerelmes kiskamasz, és esküszöm, mindenre ami szent, hogy fogalmam sincs, miért. Bár inkább sírásra görbül a szám, ha őszinte akarok lenni, mert már előre látom, hogy egy rakás dolog nem fog tetszeni a konzulensnek. Mondjuk ez engem ma már nem tud izgatni. Csak egy kiadós és pihentető alvásra vágyom, amiről már most lemondhatok, hisz a sok eszemmel délután megnéztem a Paranormal Activity című filmet. Úgyhogy az éjszaka nagy részében kipeckelt szemmel fogok ügyelni minden egyes nyekkenésre, várva, hogy valami lehúzza rólam a takarót, vagy ami még rosszabb, lehúzzon engem az ágyról, és átvonszoljon a másik szobába, ahonnan nem hinném, hogy élve kerülök ki.

Ebből a posztból pontosan látszik, hogy minimum tizenkétóra alvásra van szükségem.