Volt az az idő, mikor még meghatottak a könnyei, mikor még tudtam sajnálni és együtt érezni vele. Aztán ahogy öregedett, én meg felnőttem, vagy legalábbis ráléptem a felnőttség felé vezető útra, úgy vetkőztem le gyermeki naivságom, aminek helyét átvette a tisztánlátás. Így jöttem rá, hogy a könnyei nem a megbánás vagy a valós fájdalom, pusztán az önsajnálat gyümölcsei. Mert hogy őt ebben az életben önmagán kívül senki és semmi más nem érdekelte/érdekli, az a legnagyobb igazság. Így jutottunk el mostanra egy - mindkettőnk számára - megfelelő állapotba, ahol a vérségi köteléket már rég nem figyelembe véve és a lehető legkevesebbet kommunikálva igyekszünk élni egy olyan világban, ahol eredetileg apa és lánya címszók alatt léteztünk.