Este felülök a vonatra és eltűnök pár napra a világ elől. Szükségem van egy kis magányra, s most lehetőségem nyílt rá, hogy valahol messze és teljesen egyedül legyek. Jót fog tenni, nagyon is, mert ha mindig van mellettem valaki, kizárólag azt az embert hiányolom, aki nincs. És csak remélni tudom, hogy a távol töltött idő alatt legalább egy kicsit megkopnak a hozzá fűződő emlékeim, s a hazatérésem után képes leszek jobban elviselni a hiánya okozta űrt és a szorító fájdalmat. Ami elég nagy hülyeség, de muszáj ezzel áltatnom magam, mert különben az utazásom nem marad más, mint egy közönséges menekülés a boldogtalanság és a felgyülemlett problémák elől.