Igazi gyöngyszemek vannak a lányok legújabb albumán, esküszöm.

Nézem és hallgatom, és egy teljesen más világban vagyok.

Bukta van, legalábbis nekem, mert ahogy eddig a latin Fox által feltöltött promóvideókat meg tudtam nézni, a spanyolok viszont nem, úgy most fordult a kocka: a spanyol Fox oldalán ma egész nap elérhető első epizód után hiába ácsingózom, nem láthatom, várnom kell a holnapi tévés premierig (illetve, hogy azt valaki felvegye&feltöltse valahová).

Vigasztal viszont, hogy Elena, akivel mostanában meglepően sokat levelezünk fácsén, értekezünk a fórumon, veszi a fáradtságot, és kiképkockázza nekem a jeleneteket, majd mindegyikből készít egy szép kis montázst, hogy ezáltal én is részese legyek a Mentes en Shock nyitóőrületének.

Így lett egy spanyol nővérem.

Megpróbálsz hazugságban élni. Azt gondolod, mit neked, hányan teszik, nem lesz nehéz. Tudatni akarod mindenkivel, hogy szeretsz, hogy szeretnek, hogy van, aki reggel forró kávéval ébreszt, aki egy fárasztó nap után átölel és csendben végighallgat. Nem zavar, nem akarod, hogy zavarjon a kettősség, hogy te készen állsz, de ő még nem. Kérdeznek róla, így hát gondolkozol, kreálsz, hazudsz, hogy védd őt, hogy eleget tégy a kérésének, mert tényleg, igaza van, addig jó minden, amíg mások nem tudnak róla. Tehát nevet adsz neki, foglalkozást, kitalálsz egy egész kapcsolatot, egy egész életet, ami nem rólatok szól, de valahogy mégis ti vagytok, mert ugyanúgy hazugság az egész, minthogy téged nem zavar a helyzet; hogy nem akarod világgá kürtölni, hogy szereted és hogy szeret; s hogy a gyávasága és közönye nem öl ki belőled minden nap valamit.

Képes leszek valaha az elejétől a végéig, mind a több száz oldalt egyszerre végigolvasni, anélkül, hogy félre kéne tennem, mert szinte fojtogat a szavaiból áradó fájdalom?

Mondd mit vártál, ha minden törött darabkából, mit okoztál, még ezernyit csináltál?

Van Guerra fría albumborító.
Van Guerra fría tracklist.
Kaptunk egy Ahora tút a Guerra fríaról.
Amazonon bele lehet hallgatni a Guerra fría összes dalába.

Délután a rádióban jóformán az összes dalt hallhattuk az Acordes de mi diarioról.

Kedden Acordes de mi diario.
12.-én Guerra fría.

Ismered, hallgatod, szereted.

De évek telnek el, mikor egy nap aztán igazán felfogod, megérted, érzed.

Eran dos extraños dándose mil besos sin parar
de un par de sonrisas nacen las caricias que no quisieron parar.
Se pasó la noche entre vino y copas de champagne,
besos y miradas sin soltar palabras que pudieran molestar.
El tiempo se agotó y salieron de aquel bar,
enfermos de pasión, prendados de ese amor.
La luz del día los separó como vampiros al amanecer no se volvieron a ver...

Pasaran los meses y no se volvieron a cruzar y en cada salida nuevas despedidas
que no les hizo olvidar todo lo que pasó en esa noche.
Cuando se dieron tanto sin reproches y se pusieron a buscar
no se cansaron de esperar como vampiros un anochecer se volvieron a ver...

Basszameg. Erre mást nem is tudok mondani.

De cada roto que le has hecho, has hecho mil rotos más.

Bármit is mondanék vagy írnék, nem lenne elég, hogy kifejezzem, amit most érzek, ami most bennem kavarog. Nem hittem volna, hogy még valaha átélhetem majd ezt, de így lett, és most azontúl, hogy részben csalódott vagyok, - hisz valami véget ért -, határtalan a boldogságom.

Mert 2010. augusztus 14.-én újra átélhettem AZT a napot. Amikor minden puzzledarabka a helyére kerül és már nem a múltad sötét és szomorú pillanatai jutnak eszedbe, hanem csakis a legcsodásabbak.

709 oldal (eddig) és majd' négy év az életemből. Sírni fogok, amikor meglátom a legvégén a fin szót leírva.

"Miközben annak a helynek a bejáratát nézték, mely egyszerre volt a menny és a pokol számukra, ráébredtek: az ő esetükben Istennek hála nem igaz, hogy az álmok csak álmok maradnak.
Mert ez már az ő valóságuk."

A hétvége leforgása alatt megszerettem a kínai kaját; készítettem papírszívet; borozgattam egy hegyi házikó kandallója előtt ülve; rájöttem, hogy nem kedvelem az Olivér nevű férfiakat; megtanultam síelni; szembenéztem saját magammal meg az érzéseimmel, és jártam egy csodálatos tengerparti esküvőn. S mindezt anélkül, hogy kiléptem volna a házból. Hát nem ilyennek kell lennie egy igazán jó történetnek?

Tényként került megállapításra, hogy a bűvöletbe és határtalan vigyorgásba-ejtő vonzereje még mindig óriási hatással van rám, de azért a férfiak a korral egyre csak jobbak lesznek közmondás már lassan kezd veszíteni valóságtartalmából, a reggeli csipát kitörölve a szememből mégiscsak visszakapta eredeti jelentését.

Mert 34 év azért 34 év. MajdnemKrisztusiKor.

Keresnék egy magányos helyet, - mint minden évben -, ahonnan még egyszer újra láthatom a csillagokat. S ekkor meggyújtanám a tőle kapott leveleket.
Mert csodás lenne azt figyelni, ahogy a lángok elégetik a szavakat, ahogy a füst és a szikrák behintik az égboltot, miközben a csillagok rám terítik múló ragyogásuk. Csillagok, szavak, füst: ez minden, mi azon távoli szerelemből maradt, mely átölelte szívem kamaszéveim hajnalán.

Mi a leghasznosabb, amit az elmúlt huszonnégy órában tanultam? Hogy a szerelem mozgatja a világegyetemet. Mert lehetővé teszi, hogy az ehhez hasonló pillanatokban tovább éljünk, megőrizve a reményt. S mert erősebb az az iránti vágyam, hogy a szeretett férfi mellett legyek, mint ennek a cellának a szomorúsága, ahol az örökkévalóság szó a másodperc szinonimájává válik.

"Todos tenemos un secreto encerrado bajo llave en el ático del alma."

Mindannyiunknak van egy titka, melyet lelkünk padlásán őrzünk lakat alatt.

Kaptam egy nagy adag reményt, egy nagy adag biztatást, és már én magam is kezdtem hinni, hogy most végre ráléptem arra az útra, ami nekem lett kijelölve.

Tévedtem. A legrosszabb mégis az, hogy soha ennyire nem fájt még az álomból a valóságba való visszazuhanás.

No existe, no hay momento para decirte lo que siento.

Most már napok óta szól ez a dal a szobámban, az mp4en, visszhangzik a fejemben, sőt még álmomban is felcsendül. Tenni nem tudok ellene, de nem is akarok, mert a megszállottság ezen szintje még nem halálos, inkább fájdalmasan jóleső és megindító. S ez pont a maihoz hasonló, esősborús napokon tud leginkább hatalmába keríteni, mikor a szobám rejtekén ennek a zenei tehetségnek a varázslatos hangját hallgatom, amint azon legmélyebb emberi érzelmekről énekel, melyek egyike most szívet tépően valós a számomra.

Akármennyire is próbálom, minden erőmmel, nem megy. Képtelen vagyok megérteni. Úgy tűnik, mintha nem is ő maga alakítaná a sorsát, csak sodródna az árral. Mert együtt megtaláltuk, formáltuk, hogy széppé, tartalmassá, hatalmassá nőjön. Aztán egyedül hagyott a harcban, a küzdelem helyett a szemlélést választva. Túl gyenge volt és túl gyáva. Nem volt se ereje, se bátorsága, hogy az úton mellettem maradjon, s végül együtt érjünk el oda, ahová a kezdetekkor indultunk.

Más utat választott. Azt, amit elvártak tőle. Nem érdekelte, hogy nem lesz boldog. Nem érdekelte, hogy minden ember a saját végzetéért felelős. Csak feladott minden pillanatot, minden álmot, talán mert úgy érezte, könnyebb lesz. Mert így nem érhetik meglepetések, nem kell szembenéznie a problémákkal, semmit nem kell tennie, csak élni. Pedig az életét épp ezzel a döntésével adta fel.

Én pedig csak figyelem kívülállóként, és bármennyire szeretnék segíteni, nem tehetem. Nekem már nincs jogom ehhez. Csak nézem, ahogy bámul ki az ablakon, a gondolatai messze járnak, talán épp ott, ahol a végzet egyszer rég keresztezte az útjaink. Aztán megfordul, és látom a szemében a kérdéseket. Ugyanazokat, amiket nap, mint nap felteszek magamnak. De választ sosem kapok rájuk. És a legszomorúbb, hogy már együtt sem találhatjuk meg őket.

"y duele tanto, tanto... que no siento ya..."

"Ez nem azt jelenti, hogy már nem szeretlek. Nem azt jelenti, hogy nem veled akarnám tölteni életem hátralévő részét. Nem. De már hiszem, érzem, hogy tudnék nélküled élni.

Fájna. Nagyon, mérhetetlenül fájna, de képes lennék rá."

"- Igen, de az nem ugyanaz! Amit te most teszel, az sokkal rosszabb.

- Már miért lenne rosszabb? Mert én nő vagyok, te pedig férfi?

- Nem! Hanem mert tudomásom szerint te szeretsz engem, én viszont téged nem!"

S hogy pont akkor kezdtem ezt a részt olvasni, mikor a lejátszó a Por una vez-re ugrott, nem lehet véletlen.