Furcsa napok ezek mostanság. Kolléganőm két napra elutazott, így az ő feladatai is rám hárulnak. Nem panaszkodom, sőt élvezettel (habár kicsit félve) végzem el a dolgokat, mert habár nem túl vészes elintézni egy lapker vagy nyomdai igénylést, azért a para mindig ott motoszkál bennem, mert akár egy elírt/elnézett szám is boríthat mindent.

Viszont a mosoly egész nap az arcomon ül itt benn, pláne, mikor át kell szaladnom a pénzügyre, és az ottani kollegina Kicsimnek szólít. Mindig. Ez pedig akarva, akaratlanul is Anyut juttatja eszembe, mert ez a Liza és Lizelotte Pulver mellett az ő kedvenc becézgetése az irányomba (és amin mindig, mindenki nevet, mert én legalább másfél fejjel magasabb vagyok nála).

Ki ne akarna olyan helyen dolgozni, ahol szinte otthon érzi magát?