❃
by Liza
"no te pido mas que no me dejes solo
se que si te vas mi vida se acabo..."
Nehéz megfogalmazni mindazt, amit most ezzel kapcsolatban érzek. Egyrészt csalódott vagyok, mert megint nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna. Másfelől viszont... akármennyire is fájdalmas, sőt, szívet tépő volt olvasni, valahol mélyen mégis azt éreztem, hogy ez kell. Kell a beletörődés, az elengedés, a szavak nélküli búcsú ahhoz, hogy talán nem is oly sokára minden olyan legyen, mint régen. Vagy mégsem.
"A férfi végtelen szomorúsággal nézett rá. Mert sejtette, hogy mit fog neki mondani. Hogy újra szerelmes lett, hogy boldog, hogy a legjobbakat kívánja neki, s hogy legyenek barátok.
Könnyek csillogtak a szemében, mert ekkor értett meg mindent. Tudta, hogy a lány már soha többé nem fog érte sírni. Szabad lett. Ezért még utoljára halványan rámosolygott, búcsúként, egy utolsó bocsánatkérésként, mindazért, ami történt. Anélkül, hogy látta volna, mit is szeretne a lány valójában. Visszatérni hozzá..."
