Néha annyira szeretném ha nem csak képeket, hanem illatokat vagy érzéseket is feltehetnék a blogomba. Mert habár visszaolvasva a régi bejegyzéseket, felderengenek az emlékek, de egyre halványabban. Arra meg, hogy hogyan is éreztem magam épp abban a pillanatban nagy erőfeszítések árán sem igazán sikerül visszagondolnom. Aztán előfordul, hogy szerencsém van. Amikor megcsap egy illat, hallok egy ismerős dalt vagy csak valami ott mélyen belül "kipattan", hogy emlékeztessen egy régi momentumra. Most kezdek ebbe a "derengős" időszakba lépni, mert a legcsodásabb emlékeim nagyrésze az elmúlt két év nyarához köthető. Szóval most jönnek a naplementék, a nyári viharok, a napraforgók a bicikliút végén, a susogós éjszakák és az a rengeteg emlék és érzésfoszlány, ami az elkövetkezendő pár hónapban újra és újra felbukkan majd. S amik az ősz beköszöntével újra visszabújnak a rejtekükbe, hogy egy év múlva újra felszínre térjenek. Ha még képes leszek őket előhívni.

Folyamatosan gyötröm magam ebben az elmúlt majd' két évben, mert nem vagyok képes, nem akarok felejteni. Csakhogy itt is fordítva működnek a dolgok: amikor szeretnél felejteni, képtelen vagy. Mikor viszont ragaszkodsz az emlékeidhez, egy láthatatlan erő egyre durvában szakítja el tőled őket.

"pasa el tiempo y aún es fuerte esta magia que no logro entender..."